az élet álom az élet álom az élet álom az élet...

   Bizony csurranhat könny is a hazafelé zötykölődő villamoson, oly szívbe-velőbemarkoló a hatás. A századot fordító művész, Egon Schiele emléke előtt tiszteleg szépen felépített kiállításával a budapesti Szépművészeti Múzeum. Híres önarcképén és több festményén is felbukkan lampionvirág. A tavalyi csokor a hátam mögött zörög-csörög, hiszen régóta éke lakásunknak is a természet e káprázatosan ordító narancs tüneménye.

   Mindennél különb "Selbsteher" ő bizony, minden kéznyoma, még szálkásan markáns jobbra dőlő kézírása is lelkének tükre. Ösanyák eltitkolt hárpiasága hagyott nyomot ifjúságán. Alighogy feldolgozza traumáit és sovány kis élete beteljesedni látszik, repülni kényszerül a boldogság árnyékából. Szabad ököllel ostromolni a Mennyek Kapuját.

...hosszú és gyötrő évtizedek után egy reggelen boldogan ébredni, vágyni a kávé pompás keserédes illatát, végigsimítani tekinteteddel kedves tárgyaid. Majd szeretteid puha érintése, néhány halk mondat. Időtlennek tűnő merengés a Szabadság-hegy feletti felhőjáték arzenáljában. Ennyit kívánhatok, sem többet sem kevesebbet. Ma már belátom a legnagyobb ajándék amikor elérkezel végre ide, megérkezik az Elégedettség.

   A felmenők által meg nem őrzött, eltékozolt földi javak helyett gyűjteni másféle javakat, nem birtokolni SEMMIT! Ez mégis a legnehezebb építkezés. Mindez valahonnan mélyről, belülről érkezik. Egész életedben vágyakozol rá, ám soha fel nem ismered. Amikor rádöbbensz végre mibe is keveredtél, akkor egyszerre elkezdesz élni, talán úgy ahogyan a Teremtő kigondolt egykoron. Megállás még sincs, hiszen a múló percek sietős léptei, elrohanó újabb napok az Idő szorításában, soha nem hitt fájdalmak és megpróbáltatások visszatérnek.. és mégis ott bent valahol mélyen az Elégedettség finom figyelmeztetés, hogy semmi sincs hiába és majd lassan mindennek vége.

   Bizony az sem véletlen, hogy egyre gyakrabban németül álmodom. A romkulisszák közül, a ragacsos hétköznapokból a napi 8 pár vonat némelyike rángat ki leginkább. A dolog már attól szép, hogy potrohos jegyellenőrök sem óbégatnak rám.

  Családi galériánk helyett legutóbb azonban sóvárogva nézhettem szépapám kettős miniatűrjét Wiltinskynél. Ügyes handlé "menekítette" ki a Speigelgasse 21. alá.  Több ezer euróért nem is kapkodnak érte ezek után. Ingyen katalógus ugyan "járt" a tranzakció után, csak hogy megdöbbenjek arcátlanságán.

Kliegl József (1795-1870): Ferencz Dorner és Fanni Dorner (geb.Henscher) portréja

                                  http://href.hu/x/hojk

   Ifjoncként pottyant elém e frissen harsogó vers és azonnal feledtem a kötelező rítusokat és képes lettem az élet zsizsegő-megújuló oldalát felfognom és szemébe néznem. Ettől kezdve leginkább csak a felhőjáték és a nárciszok szirmainak csapkodása jelezték húsvétjaimat, hogy sok-sok év elteltével Bach passióval vonszolhassam közelebb magam a Teremtéshez:

  http://href.hu/x/hi63

       https://www.youtube.com/watch?v=pf4UNJqv_-A&feature=related

  Rájöttem e gyönyörű film titkára: nincs benne semmi maché.....csak a természetesség. Az egyetlen talán a kézikamera és a rögzített kameraváltás finom játéka. Végiggondolva az utolsó évek filmtermését, LvT filmjéhez képest leginkább erőltetett/nagyon akaró, nagyot akaró mindegyik még a legjobbnak tartottak is. Az meg kit érdekel, hogy az árnyaltabban fogalmazó embereket lehet/szokás leginkább félremagyarázni:)

 https://www.youtube.com/watch?v=J-qoaioG2UA

   Hófehér, ablaktalan folyosó végéhez megérkezvén, a még fehérebb ajtó parányi kulcslyukán keresztül tárult fel az örökkévalóság sírkamrája. A puritán helyiségben tagolt, aranyló falsíkokhoz simult szemközt a domború szarkofág. Szikrázó fehérségét a középtájt rávetett narancsvörös csík és néhány ottfelejtett ékszer hangsúlyozta. Kívülről azonban már csak a tümpanonos ablaksorral ékes, elhagyott gyerekkori ház elérhetetlensége várt rám álmom mélyén. Átmenet az öröklétbe. Reménykedjünk.

    Életem árnyoldalát is megidézi a napi politika által topra korbácsolt költő e gyönygyszeme. Kisgyerekként bűvölt el ez a keringve szállás és a "kékítőt old az ég vizében " állandóan velem maradt, hiszen szegény anyámat idézi aki olyan korán ment el. Aki ezt megéli annak nem kell semmi mese szürrealizmusról. Igaz, voltak versek amelyeket később (ahogy növekedtem) újra és újraolvasva érthettem csak meg, ezáltal tágult/értelmeződött a világ. Mindennek van értelme: ha félhülyék bedobnak valamit a köztudatba, a fél ország J A-át hallgat, olvas legalább:)

    (Világéletemben a progresszív művészetek izgattak igazán, csak vén fejemre jött rá az a Márai, aki a polgári ideáljával valami magammal hozott örökséget beteljesíthetett. Még akkor is, ha az egész csak költői fikció, tökéletesen felépített igazság.)

                                    http://youtu.be/V48WgNYovGY

      https://www.youtube.com/watch?v=cacZKmwS9eY

   Már az 1985-ös Brazil című filmjével elbűvölt a rendező (évekig inspirált a "gégecsöves" világ abszurditása). A Doktor Parnasszus minden részletében kimunkált mű, egy kicsit olyan volt mintha a gyerekkori látomásaim váltak volna valóra, illetve fordítva is igaz: amit egykoron nem tudtam elképzelni csak próbálgattam, az most e filmben eleven valósággá vált.....fantasztikus:) 

         https://www.youtube.com/watch?v=IjEO28BbRwM&feature=related

A temetési jelenet felejthetetlen: hátborzongató belegondolni, hogy szinte mindenhol minden percben csengenek-bonganak Mozart melódiái a világon és nem tudni hol nyugszik teremtőjük.

Nemrég kerestem fel Leopold és Constanze sírját Salzburgban.

Különös, hogy akik életükben szekálták egymást most az öröklétben a hálás utókor előtt együtt mutatkoznak.

   Árkádiai sóhajok és óhajok a képeken, művésziesnek tűnő kézműipari családi vállalkozás. Miniatúrafestők végeérhetetlen szorgalmával/precízségével​ ugyanaz: első soron antik mitológiával spékelve, aztán -tán lelkifurdalásból az előbbiekért,- a keresztény mítosz figuráival helyettesítve. Minden levélke és ág a helyén, a tájakat aranyozó naplemente nemegyszer túlcsordul a képeken. Talán az egyetlen alföldi gémeskutas kép kiemelkedő a dupla szivárvánnyal. Biztos találat édelgőknek a szépen előadott kiállítás. A Visegrád egészen egyszerűen megfestett korai mű. Körülötte látható kiállítva az a száraz, nemegyszer unalmas provinciális tájképfestészet is, melyekből kinőtt az Itáliát magasztaló Markó. Egyedül a campaniai tájrészletek bizonyos árnyalataikban megkapóak. Totális fikció az egész, ám egészen jól bele lehet bújni. Néhány részletben naná, hogy Lorraine-t és Poussin-t idéz, ám ők mentesek felesleges negédességtől. Az életkép applikációkban van valami zsánerszerű, és penetráns. Nem folytatom mert indulatokat gerjesztek tudom :)

    A be nem teljesített életfeladat az igazi tragédia forrása. Különösen igaz ez  olyan művésznél, ahol szemléletes a tehetség aprópénzre váltása: ezért is lehetnek félrevezetőek pátosszal teli képei. Munkácsy sorsánál csak a zseniális Zichy Mihály sorsa tragikusabb, avítt világszemlélet süt át bravúros lapjain. Munkácsy egyik legjobb képe (Poros út) villantja fel az elszalasztott lehetőséget. Elég csak a korszak filozófiai könyveinek címlapjaira néznünk, hogy az okokra rájöjjünk. Nem mentség a művész társadalmi presztizsét rosszul értelmező feleség. A zeneszerző óriás Puccininál is volt egy -vélt riválisát féltékenységével tóba kergető- hárpia, ám a Maestro képes volt túllépni a tragédián...

   Filmre vihető művészi és emberi tragédiának nincs híján a magyar festészet doyenje, ám az alkotók eddigi nyilatkozatait végignézve, újabb édes regényt festeni erről -különösen kamerával- botor vállalkozás.

   Felesleges a hazai bértollnokok finnyogása a valóban kétarcú filmen. Freud nyakig benne van abban, hogy napjainkban kendőzetlenül köthessük csokorba a szimpla szexhez való viszonyunkból bőségesen eredeztethető humort/karikatúrát. Ám e film nem erről szól. Mint ahogyan Boris Vian, Tajtékos napok című kultregényében a szerelem illanásával töpörödik/görbül a világ, úgy fordul át tragikusba a pár brutálszex-szel induló kapcsolata. A két főszereplő Jake Gyllenhaal és Anne Hathaway kétarcú játéka (ami ez egyik gyengéje az a másik erőssége:a Gyllenhaal fiú sármőrként meggyőzőbb, Hathawey drámában erősebb) messze garanciája annak. hogy olyan filmet élvezhessek, amely még azt is képes volt elhitetni, hogy nem Hollywood gyümölcsét látom.

(Betegségeink legsötétebb bugyraiban is méltóságunkat keressük: parkinsonos idős ember könyvét szerkeszthettem nemrég, alkalmat kapva így a témával kapcsolatos bőséges meditációra.)

   Egyszerre barbár ám mégis kifinomult világ. Valami mélyről jövő rokonszenvvel több ezer éves ősöket vélek megelevenedni, látni a lebilincselő képsorokban.

  Tudnak/mondanak valamit természetünkről : elsüllyedt kor tradícióin át, parádés kosztümökben harcolók remegésén átszűrődő gondolatok sejlenek fel  álomszerű képi világban. A legszebb üzenet azonban kétségtelenül az egységes Korea vágya.

YuShin memory: http://www.fcceastudytours.org/PlacesV

isited2009/general_kim_yushin_tomb.html

 Kérdés New Yorkból: mi ez?

     https://www.youtube.com/watch?v=EHgNOFd8vOw

   Ezt mondtam: "Az egyik melódiának van Bartók feelingje, a másik némi Emerich Kálmános reminiszcenciákkal is bír...szerintem eléggé mixeli a fiú, lehet pl kínai népdalvariáció/saját improvizáció is, tehát nehéz ezt kinyomozni. (meg kell keresni és megkérdezni tőle mit is játszott:)"

   Megfejtés: "...kínai, azt nem tudom, mennyire népi, mert van zeneszerzője, és hegedűre írták tán, klasszikus zeneként. Egyébként Csajkovszkij társaságában előkelő része Chen Kaige Together c. filmjének is (ami vmi hegedűs gyerekről szól). Anyway, nekem ehhez a sráctól csak ez az olvashatatlan, kínai kézírás jutott, de sikerült dekódolnom, majd onnantól már a google intéz mindent, megvan az erhukotta, meg egy rakás videó. Sunshine Over Tashkurgan by Chen Gang. Érdekes, hogy többen is valami magyart hallottak benne, mert amúgy a téma - a város - ujgur. Azok meg, ugye, rokonaink. :) Aztán meg türkök is, így azt se néztem be annyira. (Bővebben..)"

  Lottózni fogok:)

A Nagykörút a századfordulón: balra még látszik az 1875-ben megnyitott Népszínház, amelyet Fellner Ferdinánd tervezett. Az egykori Sertéskereskedő utcai (ma: Blaha Lujza tér) színház csődje után 1908-tól Nemzeti Színház. Barbár módon döntötték le 1966-ban...

    Az egykori Várpalota és a neoreneszánsz Várbazár harmonikus együttese miatt választottam ezt a felvételt. 

   1874 és 1882 között épült alatta az Ybl Miklós tervezte Várkert Bazár (vagy Várbazár). A bazársorhoz tartozó pavilonok  boltíveinek majolika rozettái  a pécsi Zsolnay-gyárban készültek 1877-ben. Ez volt a gyár második budapesti megbízása. Ybl elsőként alkalmazott színes mázas építészeti kerámiát. Az előkép az 1450-es években épült, Brunelleschi által tervezett firenzei Pazzi-kápolna Luca della Robbia által alkotott antik mintákat követő majolika kupolája volt.

   A kazettákat Zsolnay Vilmos felügyelete alatt illesztették helyükre a gyár munkásai. Than Mór történeti tárgyú festményeinek pirogránitra festett másolatai 1909-ben kerültek a pavilonok belső tereibe, szintén a Zsolnay-gyárban készültek. Utóbbiak néhány töredékét az Építészeti Múzeum őrzi. Gondolt valaki rá, hogy ezek is visszakerüljenek?

      http://hg.hu/cikk/epiteszet/11105-folyo-palotasorral-a-varkert-rakpart

(A képen látható Mária Terézia korabeli Várpalota átépítése is Ybl tervei nyomán kezdődött 1890-ben. Ybl egy évvel későbbi halála után Hauszmann Alajosé lett e feladat. Ybl tervei nyomán csak a Krisztinavárosi -nyugati- szárny készült el.)

   Az ember egyik fele morgó-bozontos,

a másik tűsarokban tipegő egyensulyász.

   A képet Évike archívumából csentem:)

   Pármából érkezett a négy darab Verdi által Boitonak írott levél, amelyeket csak kesztyűben volt szabad megfognom. Tárgyakat kunyeráltam, hogy egy-egy Verdi zenemű hangulatát közvetíteni tudjuk a látogatónak. Volt ott reneszánsz övcsatcopie a Machbethez, A tévedt nő hervatag kölcsönretikülje, Luisa Miller palmettás porcelánja, de kerültek rég lepottyant fenyőtobozok is a Via Appicáról. A háttérben magyar módra zajló cirkuszok, a pénztelenség ellenére számtalan kiállításrendezésem közül ezt szerettem legjobban. Az idei évben végre Bioto remeke is életre kelt számomra a CS. és K. Dalműházban Kovalik Balázs izgalmas rendezésében. Álmaink szép lassan, időben válnak valóra.

    A Mefistofele prológja, a szférák zenéje, karácsonyi örömzene is abból a tán igaz sem volt San Franciscoi produkcióból, amelyhez a lelkes zenerajongók semmi pénzt nem sajnáltak:

                  https://www.youtube.com/watch?v=38E39KBdN1Q&feature=related

   Gyerekvendégként simán elfuthattam a kézikötésű szvetterbe "öltöztetett", áporodott kispolgári levegőt árasztó teáskanna látványától. Felnőttként csak dermedten meredtem a kötelező ozsonnalátogatás ritka kövér, horgolt szoknyás kávéskannájára a heidelbergi Tantihoz belépve. A "Kann ich etwas Ihnen tun?" bajusz alatti tábornoki dörrenetére azonban már moccanni sem mertem. Okos barátaim buksijában e percek alatt kezdett derengeni a helyzet tragikomikussága. A minap egy kolléga blogjában történt véletlen látogatáskor botlottam rajongott karácsonyi ajándéka képébe:  egy szvetterbe öltöztetett füles bögréébe...

    Szívem választottja:   https://www.youtube.com/watch?v=LBb4EZJy-aY 

    http://hg.hu/cikk/epiteszet/9642-a-szepseg-sullyedo-katedralisa

           https://www.youtube.com/watch?v=PsHNcK27X4Q  E kalózfelvétel 1951-ben készült ebben a palotában. Nem is igazán jó, ám a végén van egy üveghang amitől leszakadhatna a csillár. Csillár helyett itt egy Róth Miksa által tervezett és gyártott üvegmozaik van.

  Ezt a fotót  Mexikóvárosból kaptam a Palacio lelkes magyar patrónusától. "Szabtakováts" Róth műhelyében dolgozott 1910.VII. 7 én . A   restaurálási munkálatok során került elő e részlet:

  P de B Artes:                         https://www.youtube.com/watch?v=FNwBHQs0L3w

    A műgyüjtésről tartott előadásomon hangzott el az ominózus tudatalatti elszólás. Azt már nem tehettem hozzá, hogy az ember saját javára fordítható élettapasztalatokat gyűjtsön inkább. A maffiózók által gyűjteménye kellős közepén agyonvert V. emléke idéződik fel, ha arra járok a körúton, figyelmeztetve, hogy a tárgyaknak és gazdáiknak is megvan a sorsuk.

   E két váza egymást követve akkor került hozzám, amikor iszlám mániám rajtam kitörvén a kensingtoni múzeumban (V&A), majd a Britishben is bámulhattam a páratlan gyűjteményt. A lüszteresektől jöttem leginkább izgalomba. Az izniki mintás Zsolnayak közül az első a bizományi "dzsuvából", a másik internetes aukción, némi alku után is jutányos áron került hozzám. Debrecenbe utaztam érte, ahol egy luxusmercivel a várost körbenézve, az addig ismeretlen eozinos kácsás kutat is becserkészve született meg lenti írásom. (A vázadekort Zsolnay Júlia tervezte, a porcelánfajansz gyűrűs vázák 1878 körül készülhettek. A mintát szilvavirágnak mondják, nekem zsálya inkább. Török neve nem fordítható.)

    http://hg.hu/cikk/design/9569-a-magyar-szecesszio-gyongyszeme-a-kacsas-kut

                                      Pech: https://www.youtube.com/watch?v=w8uDlIHFz5k

   Postán érkezett felsőszölnöki Irma-féle fenyőfák, hetekig készülő elhíresült aprósütemény, a pincelépcsőn zöld palackban érő fügebor (100 éves recept szerint), de mindenekelőtt Andersen kis gyufaárus leányának fagyott arcocskája és a gyufa felcsattanó lángja maradt örök mementója atlantiszi mélységekbe süllyedt karácsonyaimnak. Meg Doré illusztrációja: a bérctetőn térdeplő Úr Angyala dermedten bámulja a lába előtt feltárulkozó teremtett világot. Később jöttem rá, hogy valójában a Sátán röhög az egészen.

   Ma már csak néhány fenyőág az illata miatt. Régebben, amíg Petike kicsi volt, került díszesebb fa is persze. Vidéki karácsonyainkon azonban számlálhatatlan évek óta tartjuk: a fák a mennyezetig érnek.