Mint minden filmjét, ezt is lélegzetem visszatartva követtem végig, hiszen lebilincselő a képzuhatag, az elegánsan visszafogott képsorok. Itt is ugyanaz a különös, csak e rendezőre jellemző elidegenítő hatás.
E film igazi bravúrja a testi szerelem olyan ábrázolása, amelyből hiányzik a nyugati kultúrában gyökerező hasonló ábrázolásoknak a prűdség hagyományait felváltó -vagy éppen ezt ellensúlyozó- közönségessége. A japánok által megszállt Kínában 1938-1942-ig pergő történet társadalmi vonatkozásain túl , a végzetes történések pillanatait idéző tömör képsorok között, e jelenetek filmbeli szerepe, funkciója a legmegragadóbb. A társadalmi drámával párhuzamosan a szenvedélynek egy olyan rétege tárul fel, amelyet mi nyugati emberek ebben a formában talán alig ismerünk. Az már a rendezői zsenialitás, hogy a pusztulás képeit egyfajta túlélés lehetőségeként képes exponálni: hiszen elillanó ifjúságunk legszebb pillanatai közé tartozik a fapadoson elszívott első cigaretta emléke is, miközben készülünk a ránk kiszabott életjátékra.
....hogy e filmben a művészi kifejezés eszközévé válhatnak a zörejek, a zene, hogy vizuális leckét is kapunk a felső tízezer úriasszonyainak unaloműző mahjong játékáról, hogy egy pillanatra felvillanhat a felhőkarcolók nélküli Hong Kong egykori képe, hogy érezzük az éghajlat fojtogató párásságát, a mandarin és az angol nyelvi váltások, ezek már olyan ráadások amelyek e nagyszerű rendező minden részletre kiterjedő mesteri munkájáról vallanak.