Felesleges a hazai bértollnokok finnyogása a valóban kétarcú filmen. Freud nyakig benne van abban, hogy napjainkban kendőzetlenül köthessük csokorba a szimpla szexhez való viszonyunkból bőségesen eredeztethető humort/karikatúrát. Ám e film nem erről szól. Mint ahogyan Boris Vian, Tajtékos napok című kultregényében a szerelem illanásával töpörödik/görbül a világ, úgy fordul át tragikusba a pár brutálszex-szel induló kapcsolata. A két főszereplő Jake Gyllenhaal és Anne Hathaway kétarcú játéka (ami ez egyik gyengéje az a másik erőssége:a Gyllenhaal fiú sármőrként meggyőzőbb, Hathawey drámában erősebb) messze garanciája annak. hogy olyan filmet élvezhessek, amely még azt is képes volt elhitetni, hogy nem Hollywood gyümölcsét
látom.
(Betegségeink legsötétebb bugyraiban is méltóságunkat keressük: parkinsonos idős ember könyvét szerkeszthettem nemrég, alkalmat kapva így a témával kapcsolatos bőséges meditációra.)
