1. A Phillip Morrisos filmen igazán jól szórakoztam. Jim Carrey mindent megtett érte, ezért is biggyesztem ide figyelemreméltó weblapját:
http://www.jimcarrey.com/
Ewan Mcgregor csudapofa volt az ártatlan nyuszilány szerepében.
2. Ennél összetettebb élmény a Polanski-film. Magyarázza is miért nemkívánatos személy az alkotója Amerikában. Borongós hangulataiban, visszafogott tónusaiban is pergős (Hitchcock idejét megidéző) profi filmes munka. Remek szereplői -Brosnan, Olivia Williams és ismét Mcgregor, aki itt erőteljesebb arcát mutatja- újfent igazolják, hogy nincsenek rossz brit színészek, csak csapnivaló hollywoodi forgatókönyvek...
3. Bergman film óta talán most láttam újra svéd filmet: a közel három órás lélegzetállító krimi bizarr módon happy and-el végződik és közben legtöbbször csak papírhullákat látunk. Nekem ez a nyár filmje, még akkor is ha belátjuk a "rothadó nagypolgár" nem csinál több rosszat mint mondjuk a külvárosi létében tengődő proletár. Ám kétségtelenül előbbi kerül reflektorfénybe, hiszen anyagi lehetőségei okán ezeket pazarabb kiadásban teheti. Valami titkos elvárásunkat rombolhatja szét , amikor egy feltételezetten példás életet megpiszkálva szörnyűségekre bukkanhatunk. E filmben ráadásul -az utóbbi évtizedek terméseként- megjelenik egy sajátos szubkultúrát képviselő lány, aki napjainknak megfelelő amorális eszközökkel hozza a megoldást. Ám még akkor is ha az ilyen típusú marginalizált ember nekem "von haus" averzió tárgya, árnyalt ábrázolása és különösképpen a filmvégi "feloldozás" az alkotás elvitathatatlan erénye.
Svédsége éppen árnyaltságában: a lélektani eszközök gazdag arzenáljában, valamint a profi technikai és színészi munkában érhető utol.
