Nagyor erősen hatnak az emberre az ábrázolásai. Ha jól emlékszem a "mágikus realizmus" megnevezéssel megelégedett. (Hasonló mint az imádott Marguez, ám nála ott működik a háttérben Isten. Ő, a szeretet adhat feloldozást.)
A sok szenvedés valami ősi, szenzuálisan materialista felfogású szemléletettel kihányt világot szült nála. A hányás szószoros: egyik képén minden jön ki belőle, leginkább a haláltól való rettegés. Így utólag visszagondolva a bécsi Kunshalléban látott anyagra, valamiféle taszítást is hozott magával számomra az egész, ám elvitahatatlanul sajátos képekben jön át mondókája.
Nem véletlen a munkássága körüli hisztéria. Pontosan beleillik napjaink felforduló világába mindaz amit mondott: magáról, végeérhetetlen szenvedéséről.
Legjellemzőbb az a festménye amelyen egy földben oszló hulla nedveit szívja ki a belőle kinövő fa, hogy a föld felett andalító trópusi növényekké- életté- váljon mindaz ami alulról feljön, kiszivattyúzódik. Hátborzongatóan igaz, de mindez a matéria örök körforgása.
Isten hiányzott! Aki értelmet ad mindennek, a szenvedésnek is.
Álom és valóság határán történik minden: Frida Kahlo képei
2010.12.08. 11:57 giorgio.nane
Érdekes kérdés szürrealizmusa: nem lelkesedett a besorolásért, utolsó éveiben több ilyen feljegyzése olvasható. Valójában a francia szürrealisták "zsákolták", amire ő a maga módján reagált. Autodidakta művész volt, talán az alkotás tartotta életben.
(ifjúkori barátságunk bukott meg M.lelkes meséjén: milyen szép is az, amikor lesz belőlünk illatos virág...)
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://giorgionane.blog.hu/api/trackback/id/tr62501674
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
